Gardróbmegújítás a jó ügyért - Dobó Kata, Görög Zita és Tatár Csilla is megváltak ruháiktól

Kedden délelőtt az egyik budai bevásárlóközpontban Dobó Kata, Görög Zita és Tatár Csilla elsőként adták le régi ruháikat, és ezzel útjára indították a Marks & Spencer több hónapos ruha újrahasznosító programját.

A Marks & Spencer a fenntarthatóság jegyében hirdette meg ruha újrahasznosító programját, amelyet május 10-én sajtótájékoztatón mutatott be. A márka amellett, hogy akciójával segíti vásárlóit a környezettudatos gardróbmegújításban, a leadott ruhák feldolgozásából befolyt teljes összeggel a Van Helyed Alapítványt támogatja. A sajtóeseményen jelen volt Dobó Kata , Görög Zita és Tatár Csilla is, akik a Marks & Spencerrel közösen szeretnék felhívni minél több ember figyelmét a fenntartható életmód fontosságára.
 
A M&S hosszú évek óta fontos küldetésének tekinti környezetünk védelmét és elkötelezett a fenntartható fejlődés mellett. Most erre szeretné bíztatni vásárlóit is: hozzák be üzleteik valamelyikébe használt ruháikat - legyen az bármilyen márkájú és állapotú – és tegyék azokat az erre a célra kihelyezett dobozokba. Ezt a Marks and Spencer egy 1500 forintos ajándékutalvánnyal hálálja meg.

A Marks & Spencer magyarországi ruha újrahasznosító programjával nem csak a környezettudatos életmód mellett kötelezi el magát, a kezdeményezéssel egy olyan alapítványt is támogat, amely hátrányos helyzetű gyerekek oktatását, felzárkóztatását és integrációját tűzte ki céljául. Ez úgy valósul meg, hogy a vevők által visszavitt ruhaneműt az I:CO, a világ egyik vezető ruha újrahasznosító vállalata dolgozza fel. Az összegyűjtött ruhák feldolgozása után befolyt teljes összeget a  Marks & Spencer a Van Helyed Alapítvány számára ajánlja fel.

 

marks_spencer_18.JPG

A Marks & Spencer 2008-ban az Egyesült Királyságban hirdette meg első ruha újrahasznosító programját, mely számos más országban már sikeresen működik, és amelyhez most Magyarország is csatlakozik. Görög Zita, Dobó Kata és Tatár Csilla számára a környezetvédelem mellett az is lényeges szempont volt, hogy a Marks & Spencer ruha újrahasznosító programja sokrétű és hosszútávú kezdeményezés.

- Bele sem gondolunk, hogy évente több tízmillió tonna ruha végzi a szeméttelepen, miközben számos módja van az újrahasznosításnak. Ezért is örültem annak, hogy a Mark & Spencer itthon is elindította ezt a programot, amellyel arra ösztönöz bennünket, hogy tudatosabban öltözködjünk és éljünk – mondta Görög Zita.

- Lényegesnek tartom, hogy ez a ruha újrahasznosítási program nem egy egyszeri fellángolás, hanem egy hosszútávra tervezett folyamat és egyfajta nemzetközi összefogás része, amelyet nagyon jó érzés támogatni – tette hozzá Dobó Kata.

- A környezetvédelem mellett az is megfogott a kezdeményezésben, hogy két jó ügyet is szolgál, azzal, hogy az újrahasznosított ruhákból befolyt pénzt egy olyan szervezetnek ajánlja fel, amely rászoruló gyerekek életét szeretné szebbé, könnyebbé tenni – hangsúlyozta Tatár Csilla.

A Van Helyed alapítvány vezetője, Bódis Kriszta megkösznte, a Marks & Spencernek és vásárlóinak, hogy a ruha újrahasznosító programmal  támogatják a munkájukat.

 

marks_spencer_110.JPG

- A Van Helyed Rendszert azért fejlesztjük, mert hiszünk benne, hogy a gyerekek sikeressége feltétele egy jól működő társadalom létrejöttének, és egy jól működő Európa fennmaradásának. Hidat építünk a kirekesztettségből, annak érdekében, hogy a legszegényebb régióba született gyermekeknek a nyomor újratermelése helyett esélyük legyen sikeres felnőttekké válni. Tesszük mindezt többek közt úgy, hogy esélyt adunk nekik a továbbtanulásra, arra, hogy olyan iskolákban folytathassák tanulmányaikat, mint minden olyan gyerek, akik jobb körülmények közt nőnek fel. Köszönjük, hogy ebben a törekvésünkben a Marks & Spencer és vásárlói is támogatnak minket!

 

FACEBOOK | INSTAGRAM | LOOKBOOK

A bejegyzés trackback címe:

https://kaszcouture.blog.hu/api/trackback/id/tr138720884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása