Idén először Marie Claire Filmnapok az Allee-ban
Idén először Marie Claire Filmnapok az Allee-ban

Április 28–30. között rendezik meg – idén először – a Marie Claire Filmnapokat az Allee Bevásárlóközpont mozijában. A hagyományteremtő szándékkal induló esemény Till Attila Tiszta szívvel című filmjével nyit. „A magyar Marie Claire új területre merészkedett, és idén először rendezi meg – nem…

OUTFIT #71
OUTFIT #71

A hetet egy különleges bejegyzéssel nyitom, melyben a From Norah bloggerével, Szalai Nórával mutatjuk be az F&F tavaszi kollekciójából a kedvenceinket. Szettünk Nóri klasszikus lenruhájára épült, amihez én is a kék árnyalataiból válogattam, amit néhol csíkokkal, néhol farmerrel bolondítottam…

OUTFIT #70
OUTFIT #70

A tavaszi szezon egyik nagy kedvence szaggatott farmer, amit most a klasszikus feketével variáltam, a szokásos csavarral!  Ugyan általában a karcsúsított, illetve testet követő darabokat részesítem előnyben, ugyanakkor vannak napok, amikor inkább a oversize szabások mellett teszem le a voksom.…

Magyar tavasz: Émé
Magyar tavasz: Émé

Folytatódik a blog aktuális magyar kollekcióit felvonultató sorozata, melyben egy már jól ismert brand 2016-os tavaszi kollekcióját hoztam el nektek.  Az Émé márkára már korábban felfigyeltem, és olyannyira megtetszettek a tervezők printjei és szabásvonalai, hogy a MBFWCE eseményen én is magamra…

OUTFIT #69
OUTFIT #69

A friss trendek mellett az örök klasszikusokról sem szabad megfeledkezni az új szezonban, hiszen a ruhatárunkat minden évszakban a jól variálható alapdarabokra kell építeni.  A lentebb látható szettem a farmer kabát köré épül, sőt talán azt s mondhatom, hogy inkább magára a…

süti beállítások módosítása