MBFWBP AW17

Volt egyszer egy divathetünk... Igaz, nem volt, de profi kezdeményezések mindig is voltak, és ez idén sem volt másképp!

Mikor először szembesültem a Mercedes-Benz Fashion Week Budapest új helyszínével, őszintén nem értettem, hogy egy bejáratott, jól működő helyszínt miért kell lecserélni. Gondolom olcsóbb volt, vagy nem? Több szakmabeli is fintorgott az új helyszín hallatán majd az első próbák után valahogy csak-csak megbarátkoztak az emeletekkel, a liftekkel, na és a hatalmas terekkel is. Ahogy egyre csak közeledett a nagy nagy, percről percre gyűltek bennem az előítéletek az egész parádé ellen. Magam sem tudom, hogy mi lehetett az oka, de így volt. Talán, ami a leginkább bicskanyitogató számomra, hogy mi magyarok, még egy a szakmának szóló 'divathétből' is próbálunk meggazdagodni és tömni a zsebeinket. Igen, sem New Yorkban, sem Párizsban, de még Milánóban sem tudsz jegyet venni egy Gucci showra, hiába élsz-halsz Alessandro Michele kreációiért. Kövezzen meg mindenki, de egy divathét igenis szóljon a szakmának, azoknak a divatszerkesztőknek, akik a bemutatót követő hónapokban a kifutón látott ruhákkal dolgoznak majd, azoknak az újságíróknak és bloggereknek, akik hírt adnak az új kollekciókról, és nem utolsó sorban a buyereknek, akik külföldön értékesíteni tudják a hazai tervezők ruháit. Amennyiben ezek a szakmabeli emberek nem tudnak megtölteni egy termet sem, akkor pedig felmerül a kérdés, hogy egyáltalán van-e szükségünk erre az egész parádéra. Mivel a nemzetközi buyer osztag valószínűleg igazoltan hiányzott, a termekben jutott bőven hely azoknak is, akiket ugyan érdekel a legújabb magyar divat, de ami a stílusukat és az ízlésüket illeti, hát arról inkább ne is beszéljünk. Ellenben ezektől a vendégektől ellestem, hogy még mindig divatos tetőtől talpig feketébe öltözni, és indokolatlanul hirdetni, hogy 'black is my happy color', na és a minták, ho-hó! Jó ez talán már társadalom kritika, szóval erről inkább később. 

ll_l0133.jpg

Nem mondom, hogy nem kerülgetett agyvérzés mikor megérkeztem a Ludwig Múzeumhoz, de próbáltam higgadtan és minél kevesebb előítélet nélkül belevágni az az aktuális parádéba. Az első show után még volt bennem némi düh, de inkább az a fajta, amikor tudod, hogy nincs igazad, de próbálsz kitartani a véleményed mellett. A MBFWBP első bemutatói ezzel a belső vívódással teltek, mígnem őszintén beismertem magamnak, hogy igenis jót tett a helyszínfrissítés az eseménynek, és végre az 'ültető lányok' is tudtak segíteni, ha épp nem találtam a névre szóló helyem. Bármennyire is rossz volt belül, de a nap közepén már csak dicsérni tudtam a Design Terminál csapatának munkáját, hiszen a Múzeum történetében először találkozott bemutató formájában a kortárs művészet és a divat, és szuperül vizsgázott. Nem mellesleg a Mercedes-Benz Fashion Week Budapest a nemzetközileg is jegyzett Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik legfrissebb programpontja lett. Talán nincs annyi hazai szakmabeli, akikkel egy teljes múzeum megtölthető, ellenben annál több magyar tervezőnk van, akiket meg kell mutatnunk az egész világnak, és ehhez elengedhetetlen egy Mercedes-Benz, mint névadó partner. Az április 1-jén megrendezett divatbemutatók során 13 magyar tervező mutatta be legújabb őszi kollekcióját, emellett pedig 6 kiegészítő tervező is prezentálta alkotásait a múzeumi térben. Az idei év újdonságai közé tartozik, hogy a Mercedes-Benz névadó szponzori minősége mellett hazánkban is elindította Design Exchange Programját. Az első magyar design márkanagykövet Áron Eszter, az Áeron márka alapítója, aki a programnak köszönhetően az őszi nemzetközi divathetek egyik kifutóján prezentálhatja legújabb tavaszi-nyári kollekcióját. Összegezve pozitívan csalódtam a mi kicsiny divathetünkben, és igen, hajrá, csak így tovább szervezők, és tervezők egyaránt! 

ll_l9805.jpg

 

ELYSIAN

Az Elysian 2017-es őszi kollekciója a téli természetből merít, méghozzá a Bajkál-tó természeti szépségéből merít. A kollekció középpontjába a márka hagyományosan a bodyt helyezi és e ruhadarabok köré építi fel a gyűjteményt.  A sima, letisztult formák mellett megjelennek a jég szeldelt mintázatát idéző izgalmas felületek, amelyeket a tervező hajtásokkal, rakásokkal ér el.

elysian1.jpg

 

NORA SARMAN

A görög mitológia és annak XVIII. századi ihlette a tervezőnő legújabb gyűjteményét, talán ezért is kapta a kollekció a The Golden Age fantázianevet. A fehér mellett a legjellemzőbb színek a piros különböző árnyalatai, a vérvöröstől a korallig, amelyek a hófehér ragyogását ellensúlyozzák szenvedélyességükkel, nyugtalanságukkal és bujaságukkal. A bemutatott ruhákat Vecsei Zsófia éteri fejdíszei egészítik ki.

sarman1_1.jpg

 

CELENI

Cselényi Esztert egyenesen a Hajós utca 32. ihlette meg legújabb kollekciójának megtervezésében. Miután rengeteg részlet jelenik meg a lépcsőházban, nehéz volt kiszűrni, mi az, amit pontosan át kellene ültetni a kollekcióba, mesélte a tervező. Végül a különböző ornamentikákat, különböző technológiákkal érzékeltették a ruhadarabokon.

celeni1.jpg

 

ZSIGMOND DORA MENSWEAR

Zsigmond Dóra legújabb kollekciójának inspirációs alapját Jancsó Miklós műve, a Szegénylegények című filmdráma adta. A történet helyszíne az otthont, a vidéket idézi, amely mindig fontos Dóra számára. A friss kollekció abszolút a városi értelmiségi férfiak számára készült. Darabjait a rétegesség és a melegséget adó anyagválasztás jellemzi. A Dórától eddig megszokott módon, most is találhatunk karakteres felületeket, textúrákat, izgalmas részleteket.

zsigmond1.jpg

 

CUKOVY

A márka 2017-es őszi kollekciója az egyidejű létezés tematikája köré épül. A sziluettek tervezése során a Vissza jövőbe című mozi által leltek ihletre a márka dizájnerei; leginkább a film hangulata, látványvilága és a jelmezek formai kialakítása tükröződik vissza a következő szezonra szánt kollekcióban. A kollekció kiemelkedő darabjai a télikabátok, melyek karakterjegyei a scifi-komédia kulcsfiguráinak ruházatát ültetik át a modern Nő ruhatárába.

cukovy1.jpg

 

ANNA DAUBNER

Bohém romantikával, szupernőies sziluettekkel és modern részletekkel várja Anna Daubner a 2017-es őszi szezont. A tervező ezúttal is a képzőművészethez nyúlt inspirációért, és Kertész Attila absztrakt festményeit használta kollekciója alapjául. Az alkotások hangulata és formavilága visszatükröződik a darabokon, úgy, mint a hullámokból ujjászületett fodrok. 

anna1.jpg

 

TOMCSANYI

A tervező ebben a szezonban is a retró életérzést keveri a legmodernebb divattal és minimalizmussal. A szocialista Kelet-Európa divatja és a legfrissebb irányzatok egymás szöges ellentéteinek tűnhetnek, de a márka kollekcióiban feloldódnak ezek a feszültségek. A 2017-es őszi kollekció a kelet-európai jet-set fáradt luxusát idézi, a 70-es évek légi utazásainak eleganciáját, és a Malév nosztalgiáját.

tomcsanyi1.jpg

 

NUBU

A brand tervezőit Fájó János konstruktivista festő-szobrász harmonikus formakompozíciói és optimista színhasználata inspirálta. A kollekciót a 70-es, 80-as évek sziluettjei és hangulata jellemzi, mint a napsugárpliszé szoknyák, a bővülő ujjak és bő nadrágok. A ruhák egy részét fémpiercing-szerű kellék húzza össze és szűkíti be, más darabokon a szűkítő szerepét elasztikus zsinórok töltik be, amelyek állításával a ruhák sziluettje változtatható.

nubu1.jpg

 

JE SUIS BELLE

Dévényi Dalma és Kiss Tibi legújabb gyűjteményében is folytatja a 2017-es '26 nő kollekció' eszmeiségét. Törekvéseik jellemzően alkotói irányúak: minden ruha egy képzeletbeli női jellemvonást, gondolatot, gesztust vagy hangulatot testesít meg. 

jsb1.jpg

 

KONSANSZKY

A brand legújabb kollekciója is ezúttal is a kontrasztok jegyében született. Az 50-es és 60-as évek űrkutatása mellett az 1950-es évek második feléhez köthető festészeti irányzat, az absztrakt expresszionizmus képi világa ihlette meg a tervezőt, amelynek fókuszában az érzelmek, meditáció és a pillanatnyi tudat alatti képzelet áll. Meghökkentő sziluetteket eredményező mégis jól hordható kényelmes ruhadarabok alkotják a kollekciót, sok szerethető finom részlettel. 

konsanszky1.jpg

 

ÁERON

Áron Eszter 2017-es őszi kollekcióját a Romániában elterülő Hargita békés térsége ihlette. A kollekció fő fókusza a lelassulásra és természethez való visszatérésre helyeződik, arra sarkallva, hogy elhagyjuk a digitális világ zaját. Hargita meseszerű látványa ihlette a romantikus és bájos motívumokat, mint a fodrok vagy tradícionális darázsolási technikák. A föld árnyalatú organikus anyagok használata mind a természethez való visszavonulást hangsúlyozzák.

aeron1.jpg

 

NANUSHKA

Sándor Szandra egyszerűen tovább gondolta tavaszi kollekcióját, így a most bemutatott, Suitcase Stories fantázianevű gyűjtemény is az „utazók tudatállapotából” inspirálódott. Az érzésből, mely akkor alakul ki bennünk, mikor távol vagyunk otthonunktól, mikor végre magunk mögött hagyhatjuk megszokott prekoncepcióinkat és felszabadulhatunk, játékosságot vihetünk stílusunkba. 

nanushka1.jpg

 

USE UNUSED

Tóth András és Godena-Juhász Attila az 1940-es évek szexszimbólumának, Karády Katalin rövid, ámde annál sikeresebb karrieréről inspirálódtak. Az érzéki nőiesség és a kemény férfiasság kontrasztja alkotta a kollekció kiindulópontját – a sziluettek, a szabásvonalak, az anyagok, a felületek és a színek mind ennek megfelelően kerültek összeállításra. A kollekció központi sziluettjei a 40-es és 50-es évek ikonikus ruhadarabja, Dior bárkosztümjének formavilágából építkeznek. Természetesen azonban most is van egy csavar: ebben a szezonban a korszak klasszikus formavilágát szokatlan anyagválasztással (vászon, neoprén, steppelt bársony) illetve láncokkal, ringlikkel és szegecsekkel korszerűsítette a két tervező.

use1.jpg

 

A divatbemutatók mellett 6 hazai kiegészítő tervező is bemutatkozott. Vetlényi Alma ECOCollection kollekciója a környezettudatosság négy alappiléréből - hulladék-gazdálkodás, újrahasznosítás, környezetvédelem és fenntarthatóság - inspirálódva született meg. Az eVe by Eva Remmenyi ékszermárka középpontjában a minimalista és a térbeli vonalvezetés illetve  az extravagancia állnak. A NES márka tervezője, Szilágyi Andrea minden kollekciójában a fenntarthatóságot tartja szem előtt, melyhez az őszi-téli szenzonban hosszú- és rövidszárú csizmákat készített. A Rienne Creations ezúttal a BRIDE vonal és a legújabb divatékszer kollekció darabjait, köztük a márkára oly jellemző statement nyakláncokat mutatta be a Ludwigh Múzeumban. Az AGNESKOVACS Silhouette táskakollekciója formailag a klasszikus sziluett megtörésével játszik, melyhez inspirációért a japán pagodatetők érdekes szerkezetéhez nyúlt vissza. A VECSEI név által fémjelzett egyedi kalapok és fejdíszek alapértékei az innovatív ötletek és tradicionális technika összefonódása, valamint a szenvedély és a hagyományok tisztelete jellemzi. 

17759696_925399927599366_7643528947616066799_n.jpg

 

Fotó: Design Terminal

FACEBOOK | INSTAGRAM | LOOKBOOK

A bejegyzés trackback címe:

https://kaszcouture.blog.hu/api/trackback/id/tr7112404233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fashionLi 2017.04.24. 21:39:21

Klassz az összefoglaló, viszont én azzal a kijelentéssel nem értek egyet, hogy a bemutató szóljon csak a szakmának.
Rengeteg olyan divat kedvelő van, akinek hatalmas élmény eljutni egy show-ra. Még ha nem is az egész rendezvényre, hanem csak 1-1 bemutatóra , az is óriási élményt adhat . Nem tartozhat minden divat kedvelő a szakmához , "foroghat olyan körökben", hogy meghívást kapjon.
Igenis az utca embere is élje át a show-k hangulatát, tapasztalja meg, hogy megy élőben, mert a képernyő előtt nem látja a közönség reakcióját sem.
süti beállítások módosítása