Viszlát borosta!
Lassan már egy éve épp a nagy borosta kérdéssel indult újra a blog, s ennek apropójából ma épp a helyes borotválkozásról olvashattok a továbbiakban.

Őszintén, az előbb már említett cikk akkor azért (is) született meg, mert nagyon nem szerettem borotválkozni, hiszen a procedúra után szinte mindig megjelent egy-egy kiütés, nem beszélve a gyakori szőrbenövésekről. Biztos vagyok benne, hogy e két jelenség nemcsak számomra nagyon kellemetlen és fájdalmas, hanem Ti is utáljátok a borotválkozás utáni kiütéseket. Ma a helyes borotválkozásról szeretnék pár sort írni, hiszen az elmúlt egy évben sok mindent tanultam, s ma már készen állok, hogy a tanultakat megosszam veletek. Ugyan egyénfüggő, hogy ki mikor szeret borotválkozni, ellenben több tanulmány is azt igazolja, hogy a legmegfelelőbb ha a tusolás után szőrtelenítünk, hiszen a forró víz már felpuhítja az arcbőrünket, s így az erősebb szőrszálakban is könnyebben siklik a penge.



Az első, s talán a legfontosabb 'szabály', hogy mindig a saját borotvátokat használjátok, valamint ügyeljetek arra is, hogy a borotvátok kellően éles legyen. A pengék számának növelésével csökkentheted a dörzsölődést, így maga a borotválkozás is kevesebb fájdalommal, és remélhetőleg kevesebb sebbel is jár. Ne csapdossátok a pengét a mosdókagylóhoz, hisz így a pengék könnyen elmozdulhatnak, ami megrövidíti a borotva használati idejét és ezáltal nagyobb lesz annak az esélye is, hogy megvágod magad borotválkozás közben. Amennyiben érzékeny a bőröd a saját borotvádat is ajánlott időnként fertőtleníteni, hogy biztosan elkerüld a kipattogást.



A kipattogást leginkább akkor kerülheted el, ha bőröd kellően felpuhult - egy forró zuhany után lehet igazán ideális a borotválandó felület. Természetesen nem elég, ha csak felpuhítjátok a bőrötöket, mindenképp használjatok borotvagélt, vagy gél alapú borotvahabot. Ha végeztetek a procedúrával, ne feledkezzetek meg a hidratálásról sem! Saját arcbőrömön tapasztaltam, hogy a hagyományos after shave csak még inkább kiszárította a bőrömet, a fertőtlenítő szesz miatt, épp ezért én a hétköznapi hidratálókrémekre esküszöm. Mindig azt figyeljétek, hogy bőrötöknek mire van szüksége, épp ezért bátran kísérletezzetek a lehetőségeitekhez mérten. 

Forrás: fashionbeans.com, menshealth.hu, men.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://kaszcouture.blog.hu/api/trackback/id/tr277296419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása