Strandszezonra fel!
Ugyan még lehet korai az igazi strandszezonról beszélni, de hamar eljön az idő, mikor a nagy meleget csak vízparton lehet átvészelni majd!

...ezt megelőzve, ma elhoztam nektek az idei szezon legmenőbb fürdőnadrágjait. Bízom benne már semelyikőtök sem kacérkodik a térdig érő nadrágokkal, hiszen ezen darabok egyeduralmának már régen vége, ellenben térdtől felfelé minden trendinak számít, egészen a fecskékig. Ugyan Miamiban évente megrendezik a következő fürdőruha trendeket felvonultató divathetet, ellenben a 'szürke' hétköznapokon a tendenciák általában csak 4-5 évente változnak látványosabban - így idén is bátran viselheted tavaly vásárolt fürdőnadrágjaidat. A férfi fürdőnadrág piac kétségtelenül évről évre növekszik, nem beszélve arról sem, hogy a 2014-es szezonban több fazon közül választhattok, mint valaha. Tehát csak a képzeletetek szabhat határt a megfelelő darab kiválasztásában!



Az előbb már említettem a fecskét, ami itthon még mindig tabunak számít, ellenben a vezető divatházak szezonról szezonra újragondolják e darabot, ahogy azt idén a brit sztárfocista is tette a H&M háza táján. Pár hete jelent meg a David Backham Bodywear idei, s egyben első, fürdőnadrág kollekciója, melyben az olajzöld mellett a harsány kékek uralkodnak, amit a svéd márka és David feketével és fehérrel kombinált. A végső kollekcióban háromféle hosszúságú fazon került, a térd fölött nagyjából 10 centiméterrel végződő darabok, a tipikus shortok, és a már említett fecskék. Ugyan tavaly azt javasoltam, hogy mindenképp kerüljétek a fehér fecskéket, de idén Backham után szabadon, lehet több ilyen darabbal találkozhatunk majd a strandokon, azt viszont idén is tartom, hogy csak kidolgozott felsőtesttel érvényesülhet a fecske, valamint minél magasabbra ívelt a fecske szára, az annál jobban nyújtja optikailag a combotokat. Íme a David Backham Bodywear aktuális fürdőnadrág kínálata, bár a svéd márkát ismerve, lehet még érkezik egy frissítés is. Ti örülnétek az új kínálatnak? 



A vezető divatmárkák már tavaly felismerték, hogy évek óta a shortok a legnépszerűbb fürdőnadrágok, így idén minden fast-fashion brand aktuális kollekciójában találni ilyen darabokat. Idén nyáron mindenféle minta és szín trendinek számít, talán a csíkok és a virágminták élveznek még mindig nagyobb figyelmet - ellenben, ha neked egy klasszikus fekete darabon akadt meg a szemed, bátran vedd meg! A megfelelő minta mellett fontos a megfelelő hosszúság kiválasztása is, így próbáljatok combközépig érő darabot választani. Tavaly vált tendenciává az is, hogy a kedvenc fürdőnadrágunktól akkor sem kell megválnunk, ha épp egy könnyed sétát teszünk a városban - én általában fehér inggel, vagy színben passzoló könnyed kötött pólóval és egy espadrillesszel dobom fel a kedvenc shortomat (kép itt), ha épp be kell futnom valamiért a városba, és nincs kedvem "kiöltözni". Arra viszont figyeljetek oda, ha az utcára veszitek fel a kedvenc fürdőnadrágotokat, akkor semmi estere se variáljátok tipikus strandolós darabokkal, hiszen akkor Fashion Police-ért kiált majd a szettetek! Íme a Calzedonia, a Zara és többek közt a H&M kínálatából egy remek montázs. 




Képek forrása: fashionbeans.com

A bejegyzés trackback címe:

https://kaszcouture.blog.hu/api/trackback/id/tr47296297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.