A divathetek legjobbjai
A divat árgus szemeit Londonra, Milánóra és végül Párizsra vetette, ahol az elmúlt hetekben mutatták be a 2015-ös tavaszi kollekciókat a vezető divatházak.

Ugyan arról pontos információm nincs, hogy mely szezon volt eddig a legsikeresebb, már ami a hazai modelleket illeti, ellenben biztos vagyok benne, hogy a napokban zajló divatheteket követően több nemzetközi sorozatban látjuk viszont hazánk feltörekvő férfi modelljeit. A divathetek abszolút befutója Cseke Botond lett, aki 16 bemutatón vonulhatott a kritikusok előtt -  a teljesség igénye nélkül: 3.1 Phillip Lim, Thom Browne, Dries van Noten, Roberto Cavalli, Daks és Bottega Veneta. Botondról már korábban is olvashattok itt, s azóta bebizonyosodott, hogy egyenes út vezetett a sikerhez, és még mindig nincs vége e 'csillogásnak'. Az ICON és Baráti Vince felfedezettje a 2015-ös tavaszi Jean Paul Galultier lookbook-ba is bekerült.



A sort a WAM models üdvöskéjével, Patinszki Misával folytathatom, ugyan a WAM-fiúk csak Milánóban dolgoztak, így Misa ott volt a Frankie Morell, Dsquared2, Bottega Veneta és természetesen a 2014-es őszi kampány után a most megrendezett Dolce & Gabbana shown is.



Szintén egy WAM-fiúé lett a képzeletbeli dobogós, hiszen Kovács Alfréd immár szokásához híven ott volt a Giorgio Armani és az Emporio Armani, valamint idén is szerepelt az Etro bemutatóján - Alfrédról bővebben itt olvashattok.



A fiúk mellett Palvin Barbi is feltűnt a Jeremy Scott vezette Mochino londoni bemutatóján, és újra kifutón vonult Rajzák Kinga a párizsi Y-3 shown! Ezúton is szeretnék gratulálni az összes magyar modellnek, akiknek sikerült bekerülniük a legújabb bemutatókra, csak így tovább!


A bejegyzés trackback címe:

https://kaszcouture.blog.hu/api/trackback/id/tr747296255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.