PHOTO DIARY #8
Míg múltkor a férfi emancipáció témáját boncolgattam, addig mára újra egy kissé személyesebb PHOTO DIARY-vel térek vissza, melynek fő vonala a boldogság, és annak keresése.

Már rég elfelejtettem az egykori nagybetűs várost, és egyre gyakrabban fogadott be magához az új Város, olykor csak egyetlen éjszakára, mégis mindig ott motoszkált a fejemben, hogy épp jó helyen vagyok-e, és helyes-e az, amit épp csinálok. Ugyan mindig is biztos voltam abban, hogy a Város lesz az a hely, ahol majd igazán önmagam lehetek, ellenben minden egyes hazautamon azon töprengtem, miközben kattogtak a fogaskerekek az agyamban, hogy ennek már most eljött-e az ideje, vagy még túl fiatal vagyok a Városhoz. Részben ezért is, lassan fél éve egy hatalmas kérdőjel alatt éltem mindennapjaimat, és szépen lassan teltek a megszürkült hétköznapjaim, várva, hogy megszólaljon a vészharang, hogy amit csináltam az jó e vagy rossz. Majd megszólalt, egyszerre több harang is... Tucatnyi kudarc után tisztáztam magamban, itthon nem keresem a boldogságot, hiszen a Város az a hely, ahol én igazán boldog vagyok akár egyedül, akár a barátaimmal, akár a párom oldalán - csak az adott pillanatban érezzem azt a különleges, leírhatatlan érzést, amit mi emberek boldogságnak hívunk. Ez a most oly' sokat emlegetett emóció az, amit itthon hiába kerestem, sokszor már görcsösen is, de valahogy sosem sikerült a megfelelő ajtón kopogtatnom, s ha ajtót is nyitottak, az ajtó hamar az orrom előtt bezárult, sokszor idő előtt. Visszagondolva lehet én is hibáztam párszor, sőt biztosan én is hibáztam, ellenben úgy tartom baklövések nélkül nem is érhetjük el a kívánt boldogságot. Így a botlások épp annyira hozzátartoznak a boldogságunkhoz, mint a meghitt pillanatok. 

A kisebb kitérő után térjünk is vissza azokhoz a bizonyos vészharangokhoz... Az egyik épp a boldogságot adta volna, míg a másik épp ezt a boldogságot vette el. Az első gong egy csapásra boldoggá tett, de mégis ott volt bennem a nagybetűs FÉLSZ is, hiszen itthon már nem terveztem örömöket, csak időnként szórakoztam - de mégis utolért, mondhatni rossz időben. Majd jött a második gong, ami egy csapásra ketté tört mindent. Mikor megtudtam, amit eddig csináltam az kevés volt, ahhoz, hogy itthon érvényesüljek, azonnal tudatosodott bennem, hogy eljött az én időm, és nem várhatok tovább, hisz már vár a Város. Mindemellett biztos vagyok benne, hogy nem véletlenül alakult így, ahogy, hisz a sorsunkat magunk írjuk, ahogy a boldogságunkért is magunknak kell megharcolni. Biztos vagyok benne, hogy már megnyertem az első csatákat, de még koránt sincs vége a háborúnak a boldogságomért, mégis csatáról csatára egyre közelebb az az életérzés, amit hívhatunk akár boldogságnak vagy akár felhőtlenségnek - csak az az egy fontos, hogy érezzük a szívünk mélyén ezt a körülírhatatlan életérzést.



Kivételesen nem egy aktuális kedvencemet választottam mára, hanem egy olyan slágert, ami nagyban hozzájárult a fent olvasható sorokhoz. 'A világban nincsen véletlen, tudod éppen ez tart életben' - ezzel a dalszövegrészlettel szeretném zárni mai posztomat, valamint a hozzá tartozó muzsikával, tehát szóljon a Csillagfény és Kozma Orsi!


Íme az elmúlt pár hét számomra legkedvesebb fotói:





A bejegyzés trackback címe:

https://kaszcouture.blog.hu/api/trackback/id/tr997296251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.