CoutureSTYLE: Ripli Zsuzsanna

Mindig szeretek olyan inspiráló emberekkel találkozni akik mernek nagyot álmodni, és kellő kitartással elérik céljaikat, ahogy Ripli Zsuzsi is! 

Nem sok modellnek sikerül az a bizonyos áttörés a filmvásznon vagy épp a világot jelentő deszkákon, de Ripli Zsuzsi mindazon kevesek közé tartozik, akiknek sikerült. Ma már csak történelem, hogy 2004-ben Zsuzsi volt az év playmate-je, ugyanis az utóbbi években sokkal nagyobb port kavart színészi játékával, tehetségével és a munka iránti alázatával. A igazi nagy áttörést, a színházi sikerek mellett, a 2014-ben debütált Drága Elza! című magyar háborús filmdráma hozta meg a színésznőnek. Majd az egyik legnépszerűbb kereskedelmi televízió saját gyártású sorozatában, A mi kis falukban próbálta Zsuzsi epizódról epizódra elcsábítani a pajkaszegi papot. Természetesen a modell karrier hagyatéka, hogy mindmáig ügyel alakjára a színésznő, és elmondása szerint nagyon fontos számára a sport is. Szeret úszni, jet-skizni, aerobikozni és még motorozni is. Nem mellesleg ha még többet szeretnél megtudni a csodaszép színésznőről, akkor látogass el vadonatúj honlapjára, amit itt találsz. 

img_3232.jpg

Bunda: HRVT
Melltartó: Intimissimi
Nadrág: Mango
Kiegészítők: Six, I am

 

Mit gondolsz a magyar a férfiak öltözködési szokásairól?

Alapvetően az emberek ízlését, saját maguk megítélését, önképet kellene a helyükre tenni. Ezek után tudnánk beszelni az öltözködési szokásokról. A  férfiak öltözködési szokása szerintem rendben van. Mindig a részletekben bújik meg a kisördög, szokták mondani. Ez a mondás itt is helytálló, például meddig is ér a zakó ujja. 

 

Szerinted mi az a pár alapdarab, ami egyetlen férfi szekrényéből sem hiányozhat?

Kell lennie egy-egy sportos és elegáns öltönynek, zakónak. Elengedhetetlen darab a farmer, a hozza illő zakóval, pólóval vagy inggel. Én személy szerint szeretem ha egy férfi sportosan elegánsan öltözik. Amit még fontosnak tartok az ingek alá való pólók, ezek főleg a hidegebb napokon hasznosak.

img_3281_teljesbol_ez.jpg

Bunda: HRVT
Melltartó: Intimissimi
Nadrág: Mango
Cipő: H&M
Zokni: Calzedonia
Kiegészítők: Six, I am

 

Mi lehet az a plusz, ami a külföldi  férfiakat stílusossá teszi, és itthon hiányzik a pasikból?

Sokat éltem Olaszországban, a divat egyik nagykövete ha lehet így mondani. Ott a férfiak bele születnek a stílusba. Az olaszok híresek az ízlésükről, hozzá kell tennem, nem alaptalanul. Kint bátrabban használnak különféle alapanyagok mint itthon, bár ott könnyebben elérhetőek is azok. Minden utcára jut minimum egy férfiaknak szóló szaküzlet, ahol kíváló minőségű alapanyagokból készült szépségek közül válogathatnak az úriemberek, és a hozzávaló szakértelem is megvan. Itthon talán nehezebben elérhetőbbek a minőségi anyagok. Amit még tapasztaltam hogy nehéz szabót találni, ha méretre készített öltönyt szeretne az ember. Nekünk, nőknek ebből a szempontból könnyebb dolgunk van itthon.

 

Hogyan jellemeznéd saját stílusodat? Honnan merítesz ötleteket?

Öltözködésben a végletek embere vagyok. Szeretek elegánsan felöltözni, szoknyát, magassarkúval és egy csinos felsővel kombinálni; de legalább ennyire szeretem a hétköznapokban a sportos, laza viseletet: farmer, póló és egy sportcipő, mondjuk Tods. Nyomon követem a divatot, de az öltözködésemben csak annyira, amíg az én ízlésemnek megfelel és jól érzem magam abban az öltözetben amit viselek, ami az én egyéniségemet tükrözi.

img_3344_ez_a_legjobb.jpg

Ruha: Celeni
Fülbevaló: I am

 

Milyen lenne a gardróbod, ha férfi lennél? 

Ha férfi lennék valószínű sok szövetnadrágom lenne és farmerem, hozza passzoló zakóval és pólóval, hanyagul elegáns ingekkel. De ugyanúgy helyet kapnának az elegáns öltönyök is. Tom Ford neve alatt álomszép öltönyöket találhatunk, de folytathatom Ermenegildo Zegna darabjaival is a sort. Férfinak lenni a mai világban öltözködés szempontjából nagyon szerencsés dolog!

 

Köszönet a helyszínért a Casati Budapest Hotelnek!

Fotó: Bokros Dorottya
Smink: Felhalmi Kinga
Haj: Szilovics Gergő
Stylist: Kász Attila

 

FACEBOOK | INSTAGRAM | LOOKBOOK

A bejegyzés trackback címe:

https://kaszcouture.blog.hu/api/trackback/id/tr6313398841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.