Viszlát link in bio!

Sosem szerettem búcsúzkodni, talán épp ezért a mai napig nem tudok végleg búcsút inteni dolgoknak, vagy épp embereknek...

Már visszagondolni is ijesztő, hogy mikor írtam az első bejegyzésem, mint kezdő zöldfülű, majd ahogy fejlődtem, váltam hivatásos bloggeré, míg végül az Instagramnak köszönhetően jól csengő influencerré. Szép kis évek voltak, nem tagadom, de úgy érzem, hogy újra levegőre van szükségem! Szeretném megköszzöni a támogatást azoknak, akik hittek bennem, úgyanúgy hatalmas köszönettel tarozom nektek, olvasóknak is, hogy itt voltatok mellettem, valamint a követőimnek, hogy érdekesnek találták a munkásságom. Ellenben úgy érzem, itt az ideje, ha nem is végleg, de egy hosszabb időre elhallgassak, és újra megtaláljam a saját hangom. Elmondani sem tudom, mennyire nehéz volt meghozni ezt a döntést, hiszen öt-hat év munkáját nem könnyű csak úgy lezárni, s talán nem is lehet, de most mégis muszáj lesz. 

ff.jpg

Fotó Bokros Dorottya

 

Hogyan is jutottom erre a megállapodásra? Eddig bírtam azt az álarcot, amit sokan megismertetek, követtetek a közöségi oldalakon, ami egyre inkább távolodott el az igazi énemtől. Az elmúlt években több befektető céggel és márkával volt szerencsém együtt dolgozni, és mindig az adott brand arculatának megfelelően formáltam magam is, és így valahogy épp én vesztem el az évek alatt. Nem mellesleg az utobbi fél évben az Instagram térhódításának köszönhetően már nem érzem azt az erőt sem, hogy magyarként lépést tudnék tartani a több millió követővel rendelkező nemzetközi arcokkal. Ugyan nem szeretünk erről beszélni, de nyílt titok a magyar blogger világban, hogy ki hogyan és mennyi vásárolt követővel jutott oda, ahol épp tart. Én is beálltam a sorba, de a továbbiakban már nem szeretném vásárolt lájkokkal hirdetni a stílusosan hibátlan életemet, ami egy nagy hazugság. Talán annyiból szerencsém van, hogy kifejezetten utálok vásárolni, így sosem tartottam hatalmas spending spree-ket, és az évek alatt azért némi ingyen ruhát is felhalmoztam. Nagyjából fél éve figyeltem fel arra, hogy sajnálom a pénzt egy fast fashion márka termékéért, és inkább vásárolok kevesebb, de minőségibb darabokat. Így pedig mem könnyű tartani a versenyt a menő Insta arcokkal, sajnos... Őszintén, néha már csak nyűg volt egy-egy népszerű trendet a saját ízlésemre fordítani. Épp ezért is van szükségem most egy kis pihire.

Természetesen a sok negatívum mellett millió pozitív élményem is van az elmúlt évekből. Számomra talán a legfelfoghatatlanabb pillanat az volt, mikor Zoób Katti műtermében interjúztatott a magyar köztévé - réges régen, még nagymamám által ismertem meg a magyar tervezőnő munkáit, és hihetelen volt a húszas éveim elején annak a tervezőnek a showroomjában beszélni a magyar divatról, akit pár éve csak a televízióból ismertem. Majd szépen lassan ismertem meg a hazai tervezőket, a szakembereket, és nagyjából az egész szakmát. Fantasztikus élmény volt az Instyle egykori főszerkesztőjével, Szűcs Péterrel művészetről, életről és természetesen divatról beszélni egy autentikus cigányzenei koncert közben. Apropó, CoutureSTYLE, imádtam ezeket az interjúkat, ahogy az elején még csak az ismerőseimet kérdeztem a magyar férfiak öltözködési szokásairól, majd gondoltam egy nagyot, és jöttek a hazai közéleti szereplők. Elmondani nem tudom, mennyire szuper érzés volt a kedvenc magyar énekesnőmet, Kozma Orsit, öltöztetni, és mondhatom azóta egymás rajongói vagyunk. A végére hagytam a legnagyobb ajándékot, amit a #bloggerlife adott, a legjobb barátnőmet, Ujvári Vikit, akivel a elmúlt években millió emlékünk született a divatvilágon túl. És itt szeretném is megköszönni, hogy vagy nekem! Ezekért a pillanatokért megérte keményen dolgozni, és épp ezért is nehéz most elbúcsúznom. Ugyanakkor tudom, hogy most muszáj meghoznom ezt a döntést, és biztos vagyok benne, hogy még találkozunk, de egy másabb formátumban.

 

Köszönöm, hogy velem voltatok!

Atti

A bejegyzés trackback címe:

https://kaszcouture.blog.hu/api/trackback/id/tr1913753592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása