Divat a magyar 2012
Idén második alkalommal rendezték meg a Gombold újra! - Divat a magyar pályázatot, amely döntőjét nagy várakozás előzte meg. Megannyi délelőtti workshop és előadás után 17:00 órakor kezdődött az online élő közvetítés, és ezzel az igazi program is. Elsőként a hazai tervezők mutatták be 2012-es őszi kollekcióikat. Sokak az egekbe dícsérték a látványt, ellenben véleményem szerint még lett volna hova fejlődnie a technikának ... Ami a kollekciókat illeti, VÉGRE eltűntek a látványos koppintások, helyette igazi formabontó megoldásokat és elsőosztályú anyaghasználatokat láthattunk.

A NYEREMÉNYJÁTÉKÉRT KÖVESD A FACEBOOKON IS A BLOGOT:

Abodi DóraMojzes DóraSzegedi KataBenus Dániel
Konsánszky DóraKEPP ShowroomSármán NóraLakatos Sándor
Teljes képgaléria a FashionTime oldalon - itt.

A nap fő száma természetesen a pályaművek bemutatása, majd az eredményhirdetés volt, az estet a tavalyi győztes, Gyöngyösi Renáta, kollekciójának bemutatója nyitotta meg, tehát itt debütált az INER márka is. A pályázók két kategóriában indulhattak: kortárs öltözéktervezés "hagyományos formák újragondolt változatai" , valamint "design és hagyomány". A döntőbe összesen 35 pályázó munkája jutott be, a kezdeti ezer pályaműből. Láthattunk az est folyamán honfoglaló szetteket, kalocsai csodákat, busójáró maszkokat és zsindelyes tetőket - csak a fantázia szabott határt a tervezőknek. 

Gyöngyösi RenátaPusztai Judit, Gál BarbaraKeszei Borbála, Hatházi FanniHenter Apor
NET / Vinkler Zsuzsanna, Horváth KataFazekas EndreBálint SáraErdei Gergely
Teljes képgaléria a FashionTime oldalon - itt.

A kortárs öltözéktervezés első helyezettje Farkas Anett építész-hallgató lett, Ő Makovecz Imre stílusát jelenítette meg ruhái segítségével. A Zsindely elnevezésű kollekció a népi építészetből merít anyaghasználat és formavilág szempontjából is.  A ruhákat egyedül állította össze, csupán a szabásmintákhoz kért segítséget, mert nem tanult divattervezést. Elmondta, a jövőben szívesen foglalkozna tervezéssel, és továbbra is előszeretettel vegyítené az építészeti tanulmányaival. Ugyanebben a versenyben a kiegészítő kategóriában a MIMM, azaz Nagy Móni és Hendzsel Ilona nyert. Termékeik a mézeskalácsok és hímes tojások formavilágát idézik. A design és hagyomány pályázat öltözék kategóriájának nyertese a kék-piros-sárga hármassal dolgozó Somogyi Alett lett, míg a kiegészítő kategória legjobbjának Vitányi Annát választott a zsűri. A két pályázat két-két kategórián kívül számos különdíj is gazdára talált. Személyes kedvencem Erdei Gergely által tervezett flitteres-népies, rockos-glamouros kollekció volt, ami például a Vodafone Smart Store különdíját vihette haza.

A nyertes kollekció:

Farkas AnettFarkas AnettFarkas AnettFarkas Anett

A bejegyzés trackback címe:

https://kaszcouture.blog.hu/api/trackback/id/tr817299077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása