A barátaim már hallották, illetve a szemfülesek már láthatták is, hogy a héten a Magyar Televízió Médiaklikk műsorának nyilatkoztam a divat és a média kölcsönhatásairól - a műsor itt nézhető vissza.
Mára az interjún viselt szettemet hoztam el nektek, hiszen a felkérés apropójából az egyik kedvenc magyar márkám, a Bridget&Olivia öltöztetett. Az összeállításomban szerettem volna újragondolni a magyar brand 2015-ös őszi kollekciójának koncepcióját, melyről egy korábbi interjúban bővebben is olvashattok itt. A lenti összeállításban a házikó printes ing és kendő alkotta a szettem középpontját, amit a kollekció színvilágához illő kabáttal és melegítőnadrággal egészítettem ki. Nem volt kérdés, hogy az outfitem a sportosabb vonal felé tolom el, hiszen a Bridget&Olivia tervezői is egyszerű vonalvezetésű, ugyanakkor sportos sziluetteket megőrizve dolgozta fel a finn közmondást, a kollekció inspirációját.
Amennyiben megtetszett a márka inspirációs forrása, valamint érdekel az egyszerűségéről, letisztult formáiról és gyakorlatiasságáról ismert skandináv dizájn, valamint a Skandinávia inspirálta kollekciók, akkor csatlakozz a NØ – Skandináv Női Fesztivál divatbemutatójához Facebookon, itt.
Fotó: MT - Molnár Tímea
Póló: COS |
Ing: Bridget&Olivia |
Kabát: H&M Trend |
Melegítőnadrág: Bridget&Olivia |
Kendő: Bridget&Olivia |
Sapka: H&M |
Cipő: New Yorker |
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.