2012-es őszi trendek 1. rész
Az utóbbi pár napban többen is megkerestek, hogy idén ősszel, főleg télen mi lesz a divat. Illetve, mibe érdemes invesztálni, mely trendek uralkodnak majd több szezonon át... Őszintén megvallva ebben nem tudok segíteni, hiszen a nemzetközi dizájnerek évről évre, sőt, szezonról szezonra meg tudnak még engem is lepni. Ma egy több részes sorozatot indítok útjára, ahol a szezon legmeghatározóbb tendenciáit próbálom majd bemutatni. 


 Nyomatos kosztümök
A tervezők szeretnek túlzásokba esni, de nektek nem kell! Untig elég egy feltűnő mintájú zakó egy visszafogott színű nadrággal, és pár apró kiegészítő. Gondoljatok csak vissza a Prada, a Miu Miu és a Louis Vuitton emészthetetlen, tetőtől talpig mintás anyagaira. Ezt még akkor sem javaslom, ha szeretnétek kitűnni a tömegből.
 

 
Keleti minták
Idén nagy népszerűségnek örvendenek a keleti minták - lehetnek azok akár kis kínai emberkék, akár metálos csillogású népies nyomatok is. A lények, hogy idézze meg a keleti kultúrát! A színek terén a a sötétebb árnyalatok uralkodnak, de mindenképp legyen valami piros is mintán - ez fontos.
 
 

Military
A trend, amit szerintem senkinek sem kell bemutatnom. Talán nem is ment ki a divatból úgy igazán a katonai stílus, és már újra itt van - legalábbis hivatalosan. A megszokott fekete és olajzöld mellett, a vibráló-élénk színek is military jelleggel bírhatnak, köszönve a szabásnak és a Prada-nak. A gombos ballonokat és a válltöméses kabátokat derékhangsúlyos övvel tehetitek még nőiesebbé!
 
 
Képek forrása: MillionLooks
 
 
Ha tetszett, kövess Facebookon is, ahol további érdekességeket osztok meg!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kaszcouture.blog.hu/api/trackback/id/tr147297953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása