A burgundi reneszánsza
Burgundi, a szín ami mindent és mindenkit megfertőzött, s köztük engem is. Épp ezért, mára több inspiráló összeállítással készültem nektek e remek árnyalat főszereplésével.

Lehet sokatok már unja ezt a tompa, pirosas árnyalatot, ellenben tény, hogy az idei téli szezonban sem hiányozhatott egyetlen fast-fashion márka kínálatából, ez is azt bizonyítja, hogy a burgundi sikere töretlen. Na jó, talán tavasszal már nem kap majd ekkora reflektorfényt, mint eddig, bár sosem lehet tudni... Számtalanszor olvashattatok már eme remek árnyalatról, ami részben azért lett az egyik kedvencem, mert épp csak annyira 'színes', hogy az még egy hétköznapi szettben bőven elviselhető - és nem mellesleg, szerintem egy nagyon is férfias színről beszélhetünk. Ugyan egyre inkább próbál teret hódítani a pink, ellenben a burgundiban egy nagyon erős vetélytársra talált. Gondolom elsőre Ti is a burgundira szavaztatok, nemde?



Fentebb már említettem, hogy mára főleg outfit tippekkel készültem, hiszen amit tudni kell és érdemes erről a színről, azt már mindenki tudja - ezét egyből a közepébe is vágok. Az igazán bevállalósak akár tetőtől talpig burgundiba öltözhetnek, a monokróm szett ellen annyit tehettek, hogy különféle textúrájú darabokat párosítotok, vagy egy harmonizáló színű darabbal dobjátok fel szetteteket. Bátran válogassatok az árnylatok közül is, mint például a pasztell rózsaszín, fakó piros, bordó vagy épp a sötét vörösek közül.



Amennyiben nem szeretnétek túlságosan burgundiba öltözni, akkor pár bordó kiegészítővel dobhatjátok fel szetteket, ahogy azt én is tettem. Ugyan a burgundi nem a legmerészebb szín, ellenben nagyon jól variálható a tipikus téli színekkel, és nagyon jól passzol a kékhez is, sőt még a natúr színekhez is nagyon illik.



Pár hete ugyan már olvashattatok a szezon legmenőbb színes nadrágjairól, ellenben a burgundi chino lassan már egy örök klasszikusnak számít. Eme remek árnyalat önmagában finom és kifinomult, de akár bohókás is lehet fiatalos szabású darabokkal variálva, így most is csak a képzeleted szabhat határt a napi összeállításodnak. Próbáld egy motoros dzsekivel párosítani a kedvenc burgundi nadrágodat, persze, csak amint jobbra fordul az idő!



Egyetlen tél sem múlhat el remek kötött pulcsik nélkül, főleg, ha ezek a pulcsik a bordó árnyalataiban pompáznak. Ugyan az idei kötött pulcsis körképből kimaradt eme árnyalat, ellenben épp azért is oly' népszerű, mert egy basic farmer kombót is pillanatok alatt stílusossá varázsol, és szerintetek? Inspirációra fel!



Forrás: fashionbeans.com

A bejegyzés trackback címe:

https://kaszcouture.blog.hu/api/trackback/id/tr677296499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása