Fehér nadrágot télen is!
Ugyan mi, bloggerek, és a divatban jártas fiatalok már merészen variálják a nyáriasabb darabokat télen is, ellenben nem árt időről-időre újabb tippekről írni!

Mára a fehér chinoról, illetve a hófehér farmernadrágról olvashattok, pontosabban arról, hogyan is érdemes variálni azt a nagy hidegben. Remélhetőleg nyáron már magabiztosan kombinájátok fehér nadrágotokat, így most eljött az ideje, hogy bakancsra cseréljétek kedvenc szandálotokat, és nagykabátot húzzatok! Bármennyire is meglepő, a fehér nadrágban is épp annyi variáció rejlik, mint a már jól ismert klasszikus kék farmerben, vagy épp a fekete szövetnadrágban.



Bár először érdemes megtalálni a megfelelő szabást, ha most terveztek fehér nadrágot vásárolni, hiszen hiába divatos mostanság az extra skinny vonal, e világos nadrágból válasszatok inkább slim fit szabásút, abból is olyat, ami leheletnyit eláll a vádlitoktól. 

Két, illetve három opció felé tolhatjuk el a klasszikus fehér nadrágot télen is: az első, s egyben a kedvencem, a kissé 'szafarisabb' változat, amiről bővebben itt is olvashattok.  A téli szezonra mustárral, naranccsal és barnával tudom elképzelni, valamint a klasszikus nude árnyalattal, melyről már korábban is olvashattak itt. A hidegben egy elegáns nude szövetkabát, valamint egy világosabb barna velúr bokacsizma lehetnének a fehér nadrágotok legfőbb kiegészítői. A meleg színek mellett a semleges szürkével, és az örök feketével is jól működik. Míg nyáron kellemes pasztell színekkel ajánlatos a fehér, addig a hidegben inkább vibráló élénk árnyalatokkal ajánlatos kombinálni.



Végül, Chabytől is érdemes pár trükköt ellesni, hiszen a WHITExWHITE tendencia télen is nagyon menő, és stílusos! 


Képek forrása: fashionbeans.com, smizedivat.blog.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://kaszcouture.blog.hu/api/trackback/id/tr67296141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása