Ugyan a kollekciót már láthattuk az őszi Marie Claire Fashion Days-en, de a lookbook-ig egészen mostanáig várni kellett. A képeket Viszlay Márk fotózta, melyek a klasszikus könyvek hangulatát juttatták eszembe. Dani aktuális ruháiban a WAM Models felfedezettje, Roberto látható - akivel egy interjút olvashattok itt. Na de térjünk is a lényegre, a kollekcióra! Szerencsére, már itthon is egyre több pasi kezd megszabadulni a divattól való félelmétől, így biztosan nagy sikere lesz az új daraboknak is. Sőt, az extravagánsabb ruhák mellett jó pár visszafogott, időálló darab is helyet kapott a kollekcióban, mint például a dzsekik és az ingek. Amik engem kissé sokkoltak azok az aszimmetrikus szövetkabátok, bár minél többször látom, annál jobban tetszenek - hiszen a szövet klasszikus, ellenben a szabás modern és fiatalos. Nem tudom, de engem az előbb említett kabátok a tradicionális japán vonalakat és az origamit juttatják eszembe, egy kis military jeleggel megbolondítva. A lookbook-ban remek kontrasztot játszik a durva szövet a fényes gyapjú szövettel, melyekből Dani remek szabású ruhákat kreált. A ruhák többsége inkább a fiatalabb korosztályt célozza meg, semmiképp sem az üzletembereket - ellenben egy stílusos 30-as vállalkozó is biztosan szívesen válogatna a darabok közt. Összegezve, az időálló ruhák mellett az igazán különleges darabok teszik felejthetetlenné Benus őszi kollekcióját.
A többi képért katt tovább!
Forrás: Fashionfave
Ha tetszett, kövess Facebookon is, ahol további érdekességeket osztok meg!
A bejegyzés trackback címe:
https://kaszcouture.blog.hu/api/trackback/id/tr227297885
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.