‘Micsoda nő ez a férfi’ -  énekli Oroszlán Szonja az Egy szoknya, egy nadrág című film betétdalában, persze már csak egy modern feldolgozásban, hiszen 1943-ban Latabár Kálmánnal a főszerepben egyszer már kasszasikert aratott a férfi női ruhában karakter. 

Mark Bryan lehetne napjaink Sóvári Pétere - robotikamérnök Németországban, gondos családapa, aki imádja feleségét és unokáit, nem mellesleg szoknyában és magassarkúban éli mindennapjait. Sokan gondolhatják, hogy Mark hóbortja újkeletű dolog, ellenben az ókori kultúrák sem különböztettek meg az öltözködésben női, illetve férfi nemet - gondoljunk, csak a római tógára. Nem beszélve arról sem, hogy a lepelruha az arab világban ma is jelen van. A japán kultúra alappillére is egy nadrágszoknya, úgynevezett hakama, amit előbb a harcosok viseltek és csak utána épült be a női ruhatárba. A sort a kilttel folytatnám, ami ugye a skót népviselet tradicionális darabja, ami szintén egy szoknya, férfiaknak. Talán kevésbé meglepő, hogy XIV. Lajos is előszeretettel viselt nadrágszoknyát, sőt az ő idejében az arisztokrata körökben még a férfiak is magassarkút viseltek. A 19. század elején kezdett uniformizálódni a férfi divat, amikor a harsány színeket sötét és vastag szövetek váltották. Mondhatni a mai napig ez az az öltözködési norma, ami a klasszikus értelemben vett sztereotip férfi divatot jellemzi. A nyugati világban a 60-70-es években már elindult egyfajta forradalom, amely során újra szeretnék elmosni az éles határokat a női és a férfi ruhák között. Ezen mozgalmak mondhatni ma élik fénykorukat, ugyanis sosem volt olyan erős a divat körforgásában az uniszex-divat, bár ma már inkább a genderness a divatos megnevezése e tendenciának. A genderness egy olyan szabás, ami nem kapcsolható egyetlen nemi sztereotipiához sem. 

Vajon válhat-e esztétikai normává a 21. században, hogy férfiak szoknyát viseljenek? Vajon lebonthatóak-e a sztereotip öltözködési normák napjainkban?

A ‘szoknyás férfiak’ nem egy teljesen új jelenség, hiszen a 60-as években David Bowie vagy épp Mick Jagger is gyakran szoknyában lépett színpadra. Ugyanakkor kétség sem fér hozzá, hogy ezen történelmi pillanatok csak figyelemfelkeltésre szolgáltak. Ahogy a 90-es években is főleg csak a meghökkentésről szólt, amikor Jean Paul Gaultier vagy Raf Simons női szoknyában küldött kifutóra férfi modelleket. Napjainkban a Palomo Spain márka híres arról, hogy a nőknek szánt ruhákat férfi modelleken prezentálja, bár sosem lehet tudni, mikor érkezik el az az idő, mikor már nemcsak nőknek szán sztereotip női ruhákat a tervező. 

A divat egy folyamatos újragondolás, hiszen folyamatosan a múltból és a különböző kultúrákból inspirálódik. Az egzotikus kultúrákban ma sem kérdés, hogy egy földig érő ruha vagy épp egy szoknya mennyire férfias vagy sem. Az erőviszonyokat a színkódok jelentik, és nem a formák. Ha kikacsintunk a saját kultúránkból, akkor teljesen normális, hogy nem egy ruhadarab különbözteti meg a nőt a férfitól. Évekkel ezelőtt figyelemfelkeltésről szólt még ez a jelenség, ma már teljesen megváltozott. A Z-generáció abszolút  nyitott a változásokra, teljesen más látásmódban közelíti meg azokat az öltözködési szabályokat, amiket 10-20 éve még nagyszüleink komolyan vettek. Sőt, ezen fiatalok körében gyakran felmerül már most a kérdés, hogy a ruhának muszáj-e nemet közvetítenie! Az új generációkat már nagyon sok külső behatás éri, és egyre kevésbé a praktikusság vezérli a változásokat. Egyre inkább a belső kerül előtérbe, hiszen az öltözködés szavak nélküli kommunikáció! 

Olyan világban élünk, ahol a fix határok egyre inkább mosódnak el. Minden, ami eltér a megszokottól, az először csak egy tendencia. Majd ahogy idővel megszokja az ember, és beépül a mindennapokba, az egykori tendenciából norma válik. A kérdés csak az, hogy melyik generáció töri meg a ma ismert és elvált sztereotip öltözködési normákat. 

Ma már teljesen elfogadott, hogy a nők nadrágot viselnek, ami egy sztereotip maszkulin ruhadarab. Természetesen ez sem egyik napról a másikba épült be a nők ruhatárába, harcoltak érte. A nadrág akár a feminizmus szimbóluma is lehetne, a mozgalom már a 17. században megjelent, de csak a 19. század második felére teljesedett ki első hulláma. Évezredes alárendelt szerepből mutatták meg egy férfiak vezérelte világban, hogy ők is érnek annyit, mint a férjeik. A nők kivívták az egyenjogúságukat, és szimbolikus értelemben tudatták a férfiakkal, hogy ők is képesek viselni azt a bizonyos nadrágot! A 20. századra a nadrág viselése teljesen elfogadott lett a nők körében, amely ruhadarab népszerűsítése szorosan kötődik Coco Chanel és Marlene Dietrich nevéhez is. Ugyanakkor talán a legikonikusabb mégis Yves Saint Laurent 1966-os kollekciója, mikor megalkotta a Le Smokingot, vagyis a női alakra szabott szmokingot. Mondhatni rövid idő alatt, nagyjából 100 év, a rebellis viseletből egy új norma született. 

Kasztrálja-e magát a férfi, ha szoknyát vesz? Lehet-e a feminizus hozatéka a nemek felcserélődése? 

Az evolúció ma is zajlik. A macsó férfiak egyre inkább mennek ki a divatból, hiszen ma már elvárás, hogy a férfi is nevelje a gyereket, kivegye a részét a házimunkából. Mondhatni elnőiesednek a férfiak, míg a nők karriert építenek és az asztalra teszik a pénzt szintén, ahogy korábban a férfiak is. Egyre inkább változnak meg a szerepek, és ezek után csodálkozunk, ha a férfiak szoknyát húznak, akár csak szimbolikusan is. Azáltal, hogy a nők felszabadították magukat, mondhatni értéktelenné is váltak - hiszen már ők is házasság nélkül megkaphatják a szexet, a védekezéssel nem minden érintkezésből születik gyerek, nem mellesleg ahogy férfiak, úgy a nők is egyre kevésbé szeretnének kötődni. 

Megkérdőjelezhetetlen,  hogy a nők ugyanannyit érnek, mint a férfiak: elfogadtuk, hogy a nők nadrágot viselnek, akkor ma el tudjuk-e fogadni, hogy a férfiak szoknyát viseljenek. Úgy gondolom, hogy itt az ideje felhagyni a nemek sztereotip tulajdonságaival és újra értelmezni azokat. Sok esetben a férfiak még ma is félnek felvenni egy rózsaszín ruhadarabot - ez is arra következtet, hogy sokan egy textiltől érzik magukat férfinak és ezáltal egy női ruhában elveszítenék erejüket. A tudomány jelenlegi állása szerint nem egy textil szabja meg valaki szexuális orientációját. De ha még téves jelet is ad róla, mi van? Ha egy homoszexuálist nem zavar, ha heteroszexuálisnak nézik, akkor egy heteroszexuálist se kellene zavarni, ha homoszexuálisnak nézik, nemde? A mi generációnknak még meg kell tanulnia, hogy az öltözködés csak egy játék. Mark Bryan mellett Billy Porter és  Harry Style sem restek női ruhába bújni, nemrég pedig Kid Cudi rapper kavart nagy port, mikor is egy Off White estélyiben jelent meg az SNL forgatásán. Ennél is frissebb élmény Lewis Hamilton 2021-es MET-gála összeállítása, a magyar közönség a mai napig nem tudta feldolgozni a hétszeres Formula-1-es világbajnok csipkeblúzát. Miközben a nők elég kemények ahhoz, hogy nadrágot viseljenek, addig a férfiak puhányok, hogy magassarkút húzzanak. A kérdés sok esetben csak az, hogy ezzel mit is szeretnének a férfiak elérni. Egyáltalán szeretnének-e elérni valamit, vagy csak ez is egy újfajta extravagancia. A maszkulin nadrág 100 év alatt épült be a női ruhatárba, tehát a 21. század második felére fog eldőlni, hogy ez a ma még csak extrém trend képes-e lesz normává válni az öltözködési kultúránkban. 

FACEBOOK | INSTAGRAM