Egy ZAKO, ami nem csak zakó - interjú Domonkos Mihállyal
Alig egy év leforgása alatt a ZAKO napjaink egyik legfeltűnőbb magyar márkája lett, a maga jellegzetes fekete-fehér digitális nyomataival.

Akik igazán figyelemmel követik a magyar divatot, azoknak már ismerősen csenghet Domonkos Mihály neve, hiszen a fiatal dizájner a 2012-es Gombold újra pályázaton tűnt fel, s az akkori sikert megragadva, Hidvégi Évával közösen megalapították a ZAKO márkát. A brand hamar a szakma kedvence lett, a sajátos 'zakos' stílusuknak köszönhetően, hiszen egy igazán egyedi, összetéveszthetetlen arculatot álmodtak meg a ZAKOnak. A sikerük titka az lehet, hogy nem nemzetközi trendeket követnek, hanem saját, roppant erős látásmódjukat vetik papírra, majd kreálnak nem csak zakókat. A tervezők szerint a férfi divatban nem kell pillanatnyi megoldásokkal élni, sokkal állandóbb, időtállóbb gondolkodás is megengedett. A brand a már említett egyedi nyomatairól híres, mely mintákat a tervezők főként a képzőművészetből emelnek át a magyar divatba. A napokban megjelent 2014-es tavaszi kampány apropójából Domonkos Mihályt faggattam a márka jelenéről, íme:



Honnan merítetek ihletet? Ki, illetve mi inspirál titeket tervezőket?
Általában a képző és iparművészet mindenfajta termékei szokták felkelteni az érdeklődésünket. Természetesen ezen belül a felületek, különböző teknikákkal való megjelenítése ami érdekes számunkra. Külön fontos terület, az itthoni alkotók munkássága. Sokat foglalkozunk ezzel a területtel.



Hogyan képzelitek el a ZAKO-férfit?
Olyannak aki felveszi ami tetszik neki, és természetesnek érzi, hogy megjelenjen benne. Nem a feltűnésre és kihívásra vágyik mikor egy ruhát magán visel... Egyszerűen - csak szereti, - jobban kihasználja a lehetőségeit. Sok olyan márka van már ami egy áron dolgozik a tömeggel, de mégis előttük jár. Jó lenne ha egyre több ember észrevenné ezt, csak meg kell nézni egy Londoni utcaképet.



Mik a 2014-es tavaszi darabok mondanivalója/ esetleg koncepciója?
Az idei tervezésnél a rézkarcok adták az inspirációt. Főleg középkori metszetekből indultunk ki, és ezeknek részleteit felnagyítva hoztunk létre a minta kollekciónkat.

Milyen volt együtt dolgozni egy nemzetközileg is elismert fotóssal, Zsolyomi Norberttel?
Jó volt, köszönjük neki a segítséget! Remélem még születnek közös munkáink.



A bejegyzés trackback címe:

https://kaszcouture.blog.hu/api/trackback/id/tr847296473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása