Valahol ott hagytam abba, hogy elhagytam az egykori nagybetűs Várost, és újra itthon, 'anya szoknyája mellett' éltem mindennapjaimat, ugyanakkor szépen lassan egy új, sokkal nyüzsgőbb és eseménydúsabb Város fogadott be, ahol továbbra is 'csak' rohanok a végtelenbe, ellenben már sokkal céltudatosabban teszem mindezt. Őszintén néha még mindig sikerül visszaesnem az álomvilágomba, de mentségemre legyen, hogy vannak pillanatok és élethelyzetek, mikor egyszerűbb betakaródzani a saját kis álomvilágommal, mint a való életre összpontosítani - de erről majd később... Az új Várossal egy teljesen új élet is kezdetét vette, ahol új barátok, új klubok és természetesen teljesen új élethelyzetek fogadtak, mint eddig bármikor. Természetesen az új barátok nem álltak az itthoni legjobb barátaim helyére, hiszen az élet nem egy sakk játszma, ahol a király kiüti a bástyát - így mondhatni egyszerre két életet is élhetek, egymással párhuzamosan - egyet itthon, és egyet a Városban. Ezúton is szeretném megköszönni legkedvesebb kolleginámnak, hogy általa én is részese lehettem a Város életének, így egy új, sokkal nyüzsgőbb élet kapujában állok, és csak idő kérdése, hogy mikor lépek be e kapun. Azonban kissé tartok tőle, hogy az új Város mennyire szippant magába, hiszen lassan ideje lenni már megállapodnom, és végleg lenyugodni, ellenben az új Városban erre egyelőre még vajmi esélyem. Bár akik igazán ismernek, tudják csak a kalandok és végtelen éltet, s hogy ennek mikor lesz vége, magam sem tudom a választ, remélhetőleg akkor, mikor szükségem lesz a nyugalomra és az 'unalmas' szürke hétköznapokra.

A rovat utolsó bejegyzését épp egy hónapja landolt a blogon - magam sem értem, hogy lett ilyen hosszú a csend -, hiszen ahogy eddig is olvashattátok eléggé nyughatatlan mindennapokat éltem meg az elmúlt egy hónapban. Merem állítani, hogy még messze az életemben a megnyugvás korszaka, addig pedig vár rám az oly' sokat emlegetett végtelen, az új Város - mindezek ellenére, minden elismerésem Városi barátaimnak, akik ilyen fiatalon már megtalálták egymás nyugalmát, akikre máig példaként tekintek. Biztos vagyok benne, mikor ezeket a sorokat olvassák majd régebbi ismerőseim netán távolabbi rokonaim, biztosan megbotránykoznak kijelentéseimen, ellenben nemcsak láttam a különbséget, hanem volt szerencsém meg is élni azt, pontosabban a különbséget egy huszonötezer és egy kétmilliós nagyváros közt, ahol szinte bármi megtörténhet. S hogy eddig mi történt meg, az maradjon a én titkom. Nem beszélve arról sem, hogy csak idő kérdése, hogy mikor lesz az új Város, a nagybetűs Városom, ha már most nem az...


Mivel ma főleg a nyüzsgő nagyvárosi éltről olvashattatok, így mindenképpen egy olyan zenét választottam a poszt végére, amely szövege nagyban tükrözi azt az életet, ami a Város adott nekem, így szóljon ma Beyoncé-től egyik kedvenc Blow remixem.