MBFWCE SS17 2. rész
-folyamatosan bővülő galéria-

Lassan már el is feljetődik, hogy október közepe a magyar divattól volt hangos, a Mercedes-Benz Fashion Week Central Europe eseménynek köszönhetően! 

Míg a MBFWCE-ról szóló sorozatom első részében a kísérő eseményekről írtam (itt), addig mára egy olyan témát hoztam, ami nélkül nincs divatbemutató. Na jó, a kész kreációk és modellek nélkül is nehéz kivitelezni egy divatshow-t, ellenben ahhoz, hogy igazán show legyen egy gyűjtemény bemutatása elengedhetetlen a jól megválasztott zene. Ezt nagyon jól tudja a The Four csapata is, hiszen a 2017-es tavaszi kollekciójukat többek közt egy remek EKEZ mix (itt) kíséretével mutatták be a kifutón, a remix a kissé afrikai népi hangzásvilágát, futurisztikus elemeket teszik feledhetetlenné. Hamár lüktető ritmusok, akkor a sort Kata Szegedi branddel kell folytatnom, akinek szezonok óta Akos V keveri a catwalk zenéjét. A két kreativ ember kollaborációja szezonról szezonra nemhogy lankad, hanem egyre inkább adja vissza a zene hangzásvilága a kollekció mondanivalóját, így a mixek egy Kate Szegedi bemutatón épp úgy a kollekció részei, mint a ruhák - a teljes mix itt hallgathat meg. A teljes remixből egy ütemes The Knife szám lett a kedvencem (zene itt), egyszerűen azóta is imádom.

Majd jött a katarzis, Dévényi Dalmának és Kiss Tibinek köszönhetően! Ahogy elindult szépen lassan a bemutató közepén egy számomra ismeretlen nyelven, valami halandzsa szövegre hajazó beszéd, máris felismertem, hogy biz valahol már hallottam ezt a különleges muzsikát. Majd gyorsan két fotó közt sikerült 'beshazamoznom', és máris megvilágosodtam. A Je Suis Belle 2017-es tavaszi kollekciójának legmerészebb zenéjét Madonna is szívesen énekli, sőt még szívesebben kollaborál az együttessel, akiktől a Sagarra Jo származik (zene itt). Ugyan a Nanushka catwalkmixe nekem már túl lazulós, ellenben a látva a kollekciót remekül kiegészítette azt - így, ugyan nem lett a lejátszási listám kedvence a mix, de ennek a remixnek is van egyfajta hangulata, ami miatt mégis megszerettem (teljes mix itt). A Zsigmond Dora menswear finálézenéje is egy csapásra a kedvencem lett, remélem nektek is annyira tetszik Flume és Vince Staples & Kučka kollaborációja, mint nekem (zene itt). Az idei MBFWCE esemény egyik legnagyobb meglepése volt, mikor a jövő tavaszi Nubu kollekció bemutatója alatt egy különleges performansz részesei lehettünk. A kollekció bemutatójának zenei aláfestését  Fauno Pera formáció adta, amely trió jobbára azonosíthatatlan folt a budapesti underground térképen. 

14572358_823523077787052_5779030979195770416_n.jpg 

 A MBFWCE második napja az úgynevezett Young Talents show-val kezdődött, amely öt tehetséges fiatal márka kollekcióját foglalta magába. Nem beszélve, hogy elérkeztek a férfi kollekciók ideje is, hiszen a második nap egyben a vegyes kollekciók napja is volt, na de nézzük szépen sorjában a fiatal tehetségek 2017-es tavaszi kollekcióikat! 

CELENI

A márka tervezőjét, Cselényi Esztert is elárasztotta a retroban rejlő fantázia. Imádtam a lezser, csípőhangsúlyos darabokat, amik igazán légiessé és nőiessé varázsolták a kollekciót. A sötétebb tónusokat mustársárga és pár pasztell árnyalat törte meg, na meg a régi csempékre hajazó printek, amik azonnal a kedvenceim lettek. A kollekcióhoz a Karman Jewelry ékszerei társultak. 

 celeni.jpg

CUKOVY

Szerelem első látásra! Nem, nem ez inspirálta Csukovics Brigi legújabb kollekcióját, hanem első látásra szerettem bele a kollekcióba. Imádom, ahogy a tervező nem fél a merész anyagoktól sem, melyeket erős látásmódja szerint tervez outfitekbe. A kollekció domináns színe a narancssárga és a klasszikus farmer kék, amik önmagukban is komplementerek, ahogy a női és a férfi darabok is. Ellenben a tervezőnő, ahogy a színeket is együtt kombinálja, úgy a női és a férfi szabásvonalak is kissé egybeolvadtak, ami a kollekció sikerét is adják. 

 cukovy.jpg

NORA SARMAN

2017 tavaszára a meseszép csipkeruháiról híres Sármán Nóra egy finom és nőies kollekciót álmodott meg. A márka ready-to-wear vonalából sem hiányozhat a francia csipke, amit a szezonban a szatén egészít ki. A tervezőnőt a madarak inspirálták, hiszen több madárminta applikáció és madártoll hímzés is a ruhákra került. Napjaink kedvence, a bomber, sem hiányozhatott a gyűjteményből, ellenben a tervezőnő ezt a sportos darabot is ultra nőiessé varázsolta.

sarman_2.jpg
ESTER KUBISZ
 

A tervező a szezonra a gyökerekhez nyúlt vissza, és kollekcióját a klasszikus hajszálcsíkos öltönyre építette. Az unalmas ruhadarabot gondolta újra, tette moderné, amit néhol még meg is szaggatott. A monokróm kollekciót bemutató brand ugyan a férfiakat szólítja meg, de több uniszex és kifejezetten női ruhadarab is belekerült a most bemutatott kollekcióba.

eszter_1.jpg

MATES

A fekete-fehér kockákra épülő kollekciót a metálfényű anyagok és a neon színek tették igazán felejthetetlenné. A teljes kollekció a 70-es évekbeli diszkókorszakot hozták vissza, egy mai köntösben, amit szerintem titkon mindenki szeretne átélni, még akkor is, ha feláll a szőr a hátán ha épp Donna Summer szól a rádióban. A ruhadarabok a XXI. századi nőt segítik abban, hogy minden egyes élethelyzetben önmaga legyen, hiszen miért ne lehetne a kis fekete egy feltűnő metál kiegészítővel a napi outfit. A gyűjtemény fontos kiegészítői voltak a Mates x  Magdalena K tervezte cipők is, melyek néhol nagyobb hangsúlyt kaptak, mint maguk a ruhák, ami talán annyira nem jó, ellenben mi így is imádtuk a bemutatót!

mates2.jpg


ZSIGMOND DORA MENSWEAR
 

A tervezőnő 2017-es tavaszi kollekcióját a szovjet örökség és az Y, illetve a Z generáció ahhoz fűződő viszonya adta. Hasonló gondolatokat közvetít az orosz fotóművész, Egor Rogalev Syncronicity című fotósorozata, amely szintén nagy hatással volt Dórira a tervezéskor.. A fotósorozat az első poszt-szovjet generáció életét mutatja be, akik a szocialista szabályokat már csak kívülről és hátulról visszanézve szemlélik. A fotók hangulata erősen befolyásolja a kollekció színvilágát - a gyűjteményben az egyszerű tónusok jelennek meg, a természetközeliség jegyében. A fekete-fehér kombó mellet főszerepet kapott még a szürke is, amit főleg nyers színek egészítenek ki, mint például az okker, tört fehér, vagy épp a halvány rózsa kvartz. A gyűjtemény anyaghasználata is a természet közeliségre reflektár, Dóri előszeretettel alkalmaz lent és pamutot,  ellenben az új kollekcióban előtérbe kerül a tipikus vízálló dzsekik anyaga is. A szabásvonalakban a szocreál stílusú szobrok egyszerű ábrázolásmódja köszön vissza, így a kollekció darabjai a laza bőség jellemző. A tervezőnő számára fontos szempont a funkcionalitás és hordhatóság, amelyet a márkára jellemző módon látványos, gazdag részletek egészítik ki. Ebben a szezonban a makramé technika kerül előtérbe, természetesen egy újszerű megvilágításban. 

 zsigmons.jpg

 

SANDOR LAKATOS MENSWEAR

A márkára jellemző monokromitás és a geometrikus elemek jellemzik a tervező legújabb, 2017-es tavaszi kollekciót is, amit most a kör formája egészít ki. Ugyan a kifutón látott darabok nem kifejezetten az utca emberét szólítják meg, hanem a tervező erős látásmódját mutatja be, mégis könnyen emelhető át egy-egy darab a hétköznapokra is.

lakatos2.jpg

 

WINNER SPORT X ABODI

A Winner márka már 1990 óta létezik, amit a nagy hagyományokra visszatekintő, hazai gyártású, megváltozott munkaképességű munkavállalók bevonásával készülő termékeket előállító KÉZMŰ Közhasznú Nonpofit Kft. alapított. A márka eddig kizárólag a kézzel varrott sport- és nosztalgialabdák gyártására specializálódott. A WINNER megújításának köszönhetően a paletta további hazai gyártású termékekkel bővül, a brand tejes megújításának art directora a neves divatház, az Abodi vezető tervezője, Abodi Dóra. A koncepció a nemzetközi trendeknek megfelően az 'athleisure', azaz sportruházat inspirálta ruha és kiegészítő kollekció elkészítése volt. A kollekciót a hagyományos munkaruhák letisztult funkcionalitása és puritán tökéletessége, a 90-es évek sportruházata inspirálta, amit napjaink meghatározó trendje egészíti ki, miszerint a sportházat átalakul és átlényegül hétköznapi, akár elegáns viseletté. A kollekció nagy része unisex, jól kombinálható akár más utcai ruhadarabokkal is. A kiegészítők között találhatóak hátizsákok, hétvégi és edzőtáskák, valamint többféle női kistáska. 

 winner.jpg

 

NUBU

A Márka 217-es tavaszi kollekcióját Füzesi Heierli Zsuzsa képzőművész kerámiái inspirálták. A lyukacsos szerkezetű, organikus, gyűrt formákat gondolták tovább és vetítették ruhákra a tervezők. A kollekció másik fő motívumát a levél és sziromformák adják, amelyek friss színekre ültetve jelennek meg mintaként és a szabásvonalakban. A karakteres, mintás jacquard szövet mályva, púder  és fekete színeket vonultat fel. Az elmaradhatatlan selymek darabolásában a vonalak a levélforma íveit követik, és a különböző színárnyalatok összevarrásával kerülnek összhangba a mintával. A kollekciót meghatározó, vállat szabadon hagyó, könnyed sziluetteket combközépig érő, hosszanti vonalak nyújtják. A márkára jellemzően a kiegészítők szorosan kapcsolódnak a ruhákhoz: a kollekció ívét követi a táska- és kiegészítővonal. A levélmotívumok és a meghatározó színárnyalatok intarzia-szerűen jelennek meg  táskákon, a gyűrt bőrfelületek a kerámiák formáit idézik. A nyakláncok szokásos plexidíszei meghajlítva nem csupán medálként, de applikációként is megjelennek a ruhákon. 

nubu_1.jpg

 

Fotó: Holecz Ende

-folytatás hamarosan-

FACEBOOK | INSTAGRAM | LOOKBOOK

A bejegyzés trackback címe:

https://kaszcouture.blog.hu/api/trackback/id/tr9211913385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása